Aktív pihenés Magyarországon
1. útvonal
Dunakanyar, Várgesztes, Tata, Komárom, Mosonmagyaróvár, Dunakiliti, Hegykő, Kapuvár, Sopron, Sárvár, Bükfürdő, Pápa
Dunakanyar
Visegrád-Esztergom magasságában a Duna éles kanyarral Budapest felé veszi útját, s a hegyek között kanyarogva tör utat magának. Ez a festői táj leginkább hajóról élvezetes, mely minden kora reggel a Vigadó térről indul. Bár a városok - autóval a 11-es úton -, az Árpád-híd budai hídfőjétől busszal, Szentendréig a Batthyányi téri hévvel, valamint vonattal is megközelíthetőek, ajánljuk a vízi utat, mely igaz, lassúbb, de felejthetetlen élményt nyújt. A hajó minden városnál megáll.
Szentendre
Szűk utcácskák, régi templomok, színes épületek és múzeumok jellemzik ezt a barokk, igazán jellegzetes dunaparti kisvárost.
Szentendre csupán 26 km-re fekszik Budapesttől északra.
Szentendrét szerb, dalmát és görög kereskedők építették, akik a török hódítások elől ide menekültek a XVIII. században. A város ma hangulatos éttermekkel és kávézókkal, cukrászdákkal és a kézművestárgyak széles kínálatával várja a turistákat.
Visegrád
A Dunakanyarban festői környezetben található középkori várával Visegrád. Természetesen a magyar királyok fellegvárának közelében, Lepencén is található gyógyfürdő.
Esztergom
Esztergom a magyar uralkodók koronzási székhelye: itt épült az első királyi vár, s itt székel a magyar katolikus egyház feje. Fontosságát ma is az ország legnagyobb Bazilikája fémjelzi.
A fürdő az első király, Szent István nevét őrzi, 2001-ben építették újjá a történelmi városközpontban. A medencéket tápláló 27 fokos víz gyógyító hatása már a középkortól ismert.
Komárom
20000 lakosú város a Duna partján, északi fele Szlovákiához tartozik. Nyugati része a természeti szépségekben gazdag Koppánymonostor, keleti oldala pedig a római emlékeiről ismert Szőny. A város kiemelkedő nevezetességei az erődrendszer itt látható tagjai: a Monostori- és a Csillagerőd, valamint az Igmándi-erőd. A város strandfürdője gyógyhatású termálvízzel várja a látogatókat.
Tata
Tata Budapesttől 67 km-re, a Budapestet Béccsel összekötő M1-es autópálya mellett, a Gerecse és a Vértes hegységek találkozásánál található.
A város első említése 1388-ból, Luxemburgi Zsigmond uralkodásának idejéből származik. Vára a Lackfiak kezdeményezésére az 1300-as évek végétől folyamatosan épült és átépült. Fénykorát Luxemburgi Zsigmond és Hunyadi Mátyás idején élte, mint királyi nyaralókastély.
A törökök ellen vívott háborúk idején Tata a védelmi rendszer fontos láncszeme volt. A törökök kiűzése után (1727) a terület az Esterházy-család birtokába került, akik Tatán építették ki birtokaik központját. A város ebben az időben kapta barokk stílusát Fellner Jakab építész munkásságának köszönhetően, akinek nagyságát olyan épületek őrizték meg mind a mai napig, mint például az Esterházy-kastély, az Angolparkban található Kiskastély, a Piarista Rendház, a Szent Kereszt Plébániatemplom, vagy az Óratorony (Harangláb).
Győr
Megyeszékhely, a Kisalföld központja, négy folyó városa. Kulturális és oktatási központ, püspöki székhely, neves színháza van.
Egyházi nevezetességei: a püspöki székesegyház XI. századi, itt őrzik Szent László aranyozott hermáját. A székesegyházzal szemben a Püspökvár. A palota déli oldalához csatlakozik a gótikus stílusú, 1487-ben épült Dóczi-kápolna (1641). A barokk karmelita templom 1725-re készült el. A bencés épületegyüttes részei a kora barokk Szent Ignác templom, a rendház és gimnázium. Az 59 m magas tornyú városháza eklektikus stílusban épült. A Napóleon házban szállt meg 1809. augusztus 31-én a franciák császára.
Sopron
Mintegy 53000 lélekszámú város a Fertő-tó és a Soproni-hegység között az Ikva-patak partján. Hazánk egyik legjelentősebb üdülő- és idegenforgalmi városa. A számos középkori templom és az oromfalas, tágas belső udvarral rendelkező középkori eredetű házak, a keskeny utcák ma is meghatározzák a belváros képét. A gótika kedvelői XIII. és XIV századi lakóházakban és templomokban gyönyörködhetnek.
A híres soproni bort, a kékfrankost mindenképpen érdemes megkóstolni.
Balf
985 lakosú község Soprontól 8 km-re keletre. Híres gyógyfürdő, szulfidos vizét már a rómaiak is ismerték, reumás betegségekre kiváló. A forrásokhoz kapcsolódik a neobarokk kastélyszálló és a barokk fürdőkápolna, Dorfmeister István faliképeivel. A római katolikus templom XIV. századi, XVII. századi dongaboltozattal a szentélyben.
Kapuvár
gyöngyszem a Kisalföld szívében
Eine Perle im Herzen der kleine Ungarische Tiefebene
Kapuvár Győr-Moson-Sopron megyében, a Hanság szívében fekvő 11 ezer lakosú kisváros. A város fontos turisztikai vonzereje a Flóra Gyógyfürdő, melynek gyógyvize országosan ismert gazdag sókoncentrációja és nátrium-hidrogén-karbonátos, valamint magas jód tartalma miatt. A kapuvári Lumniczer Sándor Kórház széndioxidos gázfürdőjével az érbetegek „Mekkája”, egyedülálló kezelési eljárása révén. Kapuvártól 15 km-re található Andaui-híd az 1956-ban nyugatra menekült magyarok számára állít emléket. Minden év júliusában Anna napkor a Kapuvári Napok, augusztus utolsó hétvégéjén pedig a Rábaközi Gazdanapok kulturális fesztiválok megrendezésére kerül sor. A három napos fesztiválok keretében hagyományőrző kulturális bemutatók, kézműves kiállítások, koncertek várják a vendégeket.
Sárvár
Legfontosabb látnivalók: a Nádasdy-vár, a 10 hektáros arborétum, a klasszicista evangélikus és a barokk, háromhajós, lapos dongaboltozatú katolikus templom.
A parkerdő és a Csónakázó-tó mellett a Városi Gyógyfürdő nyújt alkalmat az egészséges időtöltésre.
A város mélyebb rétegei gazdag vízkészletet rejtenek, több mélyfúrásból pedig hévíz tört fel.
Bükfürdő
A büki gyógyvíz 1282 méteres mélységből 55 fokos hőmérséklettel tör a felszínre. A kalcium-magnézium- hidrogénkarbonátos termálvizek közé tartozik, így kiválóan alkalmas csaknem valamennyi mozgásszervi betegség kezelésére.