Az elválasztásról
A gyermek féléves kora körül már érdeklődni kezd mástáplálékok iránt is, éberen figyeli az étkező felnőtteket, testvéreit. Lehet,hogy ki is nőtt az első két fogacskája, ez azt jelzi, hogy az anyatej mellett megkínálhatjuk egy kis gyümölccsel, főzelékkel. Ebben az életkorban - és nemhamarabb - jelennek meg a gyerek szervezetében azok az enzimek, amelyeklehetővé teszik a nehezebben emészthető anyagok felszívódását és hasznosulását.A gyermeknek ezután is ugyanúgy szüksége van az anyatejre, mint az első félévben, ekkor a főzelékek és a gyümölcspépek még csak kiegészítéskéntszolgálnak. A szoptatás gyakoriságát ne csökkentsük, mert így nem lesz szükségelválasztó tápszer vagy tehéntej adására. Az étkezési szokásokatkisgyermekkorban alapozzuk meg, ezért figyeljünk oda, hogy mit adunk enni-innia gyermeknek.
Amennyiben saját ebédünkből adunk a babának, ügyeljünk arra,hogy ne főzzünk fűszeresen, sósan. Fontos azonban, hogy amíg nem tud igazánrágni, pépesítsük az ételét, mert csak így tudja hasznosítani a szervezete atápanyagokat.
Az üveges bébiételek nagy választéka igen megkönnyíti amamák életét. Először azokat válasszuk, amelyek legfeljebb egy- vagy két-komponensűek, glutén- és tehéntejmentesek. Az első hetekben csak pár kanálbabaételre lesz szükségünk. A bébiételek friss, hőkezelt nyersanyagokbólkészülnek, melyekkel szemben igen szigorúak az előírások. Fontos, hogy atermesztés során a lehető legkevesebb műtrágyát ill. növényvédőszerthasználjanak fel. A gyártó külön feltünteti, ha a növényeket biokertészetbentermelik. Bébiételek gyártásakor egyáltalán nem használhatók tartósító-szerek,mesterséges ízesítők, -színezékek, -adalékanyagok.
Az innivalókat is nagy körültekintéssel válasszuk meg. Anaponta legalább háromszor szopó kisgyereknek vízen, esetleg gyógyteán kívülnincs szüksége más italra. Pohárból adhatunk 100%-os gyümölcslevet is, esetlegforraltvízzel hígítva, de ne használjunk cumisüveget, mert ez ronthatja aszopási technikát, fertőzések forrása lehet és fogszuvasodáshoz is vezethet.Cukrozott szörpöt vagy gyümölcslevet ne adjunk a babának, mert elveszi azétvágyát és a fogait is tönkreteszi.
Féléves kor után nem kell az edényeket külön fertőtleníteni,kezelhetjük a baba tányérját, kanalát, poharát a család edényeivel együtt.
Előző cikk Következő cikk