A rendezvény(szervezés) története

A rendezvények megszervezése nem a modernkor terméke, akadnak rá példák a történelem korábbi időszakaiból is. Foglaljuk össze röviden a rendezvények eddigi történelmi áttekintését, az egyes korokban elfoglalt szerepét.

Ókor
Már az Egyiptomi ó-, közép- és újbirodalomban is rendeztek különböző ünnepségeket, amelyeket főleg vallási illetve politikai okokból vagy a fáraó tiszteletére készültek. Szinte egyidősek az első társadalmak, kultúrák létrejöttével. Az első megarendezvényekre - amelyhez feltétlenül szükség volt már összefogott szervezésre - i.e. 776-ban, az olimpiai játékok keretein belül került sor (minden bizonnyal voltak régebbi játékok is, de erről maradt fenn az első írásos emlékek).

Ebből a korból még említésre méltóak a meghódított területek uralkodói osztályának tiszteletére rendezett fogadások és a Római Birodalomban gyakorta megrendezett különböző ünnepségek, fesztiválok és gladiátorjátékok. Ezek az ünnepségek alkalmasak voltak arra is, hogy összefogják a népet, a tömegbefolyás eszközeiként funkcionáljanak, illetve eltereljék a nép figyelmét a rossz körülményekről. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy nagyon gyakran kerültek megrendezésre, volt olyan év is, amikor 182 napon át ünnepeltek valamit a rómaiak.

A közép- és kora újkorban a hatalmi elithez kapcsolódtak a színpompás rendezvények, mint például a királyi esküvők, temetések, udvari lakomák, lovagi viadalok, melyek szigorú szabályok szerint zajlottak.

Az udvar szereplőinek az udvarnok instrukcióit kellett követniük, ő volt a felelős a rendezvények megszervezéséért és lebonyolításáért. Az ünnepségek közismerten komoly politikai szerepe kettős jellegű volt: üzenetet hordoztak a rendszer, a hatalom birtokosai részéről, de sok esetben az ország presztízsét is növelték. Sikerüket jórészt megrendezésük zökkenőmentessége szerint ítélték meg.

A barokk kori Magyarországon fényes főúri keretek között gazdagon bontakozott ki az udvari élet. A lakomák, vadászatok, családi események alkalmával rendezett ünnepségek, díszes temetések elmaradhatatlan részeivé váltak ennek a kornak. A világi tárgyú színjátszás is a főnemesi udvar reprezentációs igényeinek szolgálatában állt.

A reformkor a társas élet fellendülésének kora is volt, hiszen a magánházaknál, színházakban, hangversenyeken, ünnepélyeken, kirándulásokon és az egyletekben az emberek folyamatosan keresték egymás társaságát. Az estélyek, bálok, farsangi táncmulatságok mellett a főváros időtöltésének kedvelt és divatos formájává váltak a szabadtéri események, mint például a budai búcsú vagy a gellérthegyi húsvéthétfői népünnep.

A XIX.-XX. század fordulóján a társasági és a sportélet rendezvényei mellett megjelentek a kiállítások, bemutatók. Jelentős esemény volt az 1896-os millenniumi kiállítás, ahol a kereskedelmi és gazdasági élet képviselőinek pavilonjai mellett, bemutatkozott a hadügy, a haditengerészet és a főváros is. A rendezők gondoskodtak a szórakoztatásról, ahogy azt napjainkban is tapasztaljuk.

Ezek azonban még nem voltak üzleti rendezvények, mert nem egy cégmárka, szolgáltatás stb. népszerűsítése, bemutatása érdekében történtek. Az eseménymarketing korai rendezvényei csak az I. világháború után, de tömegesen a II. világháborút követően az USA-ban kezdődtek.

A háború utáni első években Közép- és Kelet Európában a rendezvények a pártrendezvényekre és a központi állami hatalom összejöveteleire, valamint néhány szakkiállításra és konferenciára korlátozódtak.

Az első hivatalos rendezvényszervező vállalatok a hatvanas évektől jelentek meg, amikor újra nagy számban kerültek megrendezésre a koncertek, színházi és operaelőadások, bálok, valamint vállalati bemutatók, kiállítások, állami fogadások. Ezek után még éveknek kellett eltelniük, hogy a rendezvények ismét visszakapják régi jelentőségüket és további fejlődésnek induljanak.

A 90-es évek elején zajló politikai, gazdasági változások, mint mindent, a rendezvényszervezést is forradalmisították. A vállalkozói, nemzetközi nyitási folyamatokkal párhuzamosan a rendezvények száma, típusa és minősége is jócskán megnőtt. Értékké vált a minőség és jelentős szerephez jutott az ár is.

Előző cikk Következő cikk